Tojásaim védelmében...

Hajdanában, dédapáink idején úgy tartották, az az igazi kovács, aki még egy tojást is meg tud patkolni. Természetesen az a patkolókovács, aki mégsem próbálkozott tojásokkal, nem vallott szégyent, s űzhette tovább mesterségét. De való igaz, a karcolt, viaszolt, savmaratott és levélrátétes technikával készülő hímes tojások mellett a különleges helyet elfoglaló, hagyományos, magyar eredetű patkolt vagy vasalt tojáshoz valóban egy kovács tudása, ügyessége, türelme és érzékenysége szükséges.

            Napjainkban – különösen a húsvéti ünnepkör előtt – sokat lehet hallani és látni erről a különleges népi mesterségről. Érdemesnek és talán szükségesnek is tartok néhány gondolatot papírra vetni e lábatlan jószág patkolása kapcsán. Érdemesnek, mert ez az igazán magyar sajátosságunk büszkeséget tölthet szívünkbe. Szükségesnek pedig azért ítélem megosztani másokkal gondolataimat, mert úgy látom ma a hagyományos kézművességet és a különböző mesterségeket meg kell különböztetni a kevésbé hagyományostól, a kreatív hobbijellegtől. A jó bornak is kell a cégér, s azt hiszem, a jó bornak kell ma különösen a cégér (lehetőleg tüzet látott kovácsoltvasból…)

            A patkolt (vagy vasalt tojás – ahol a díszítmény nem feltétlenül patkó, hanem valamilyen népi motívum, esetleg apró kovácsszerszám) esetén kettő alapvető fontosságú különbségre kell felhívni a figyelmet, amelyek e tojásdíszítő eljárás lényegét jelentik, és képezik a szemmel látható alapját az egyéb, fémdíszekkel ékesített tojásokkal való különbözőségnek. A valódi patkolt/vasalt tojásokra a kovácsolás mesterségének alapműveleteivel, üllőn és kalapáccsal készülő díszek kerülnek fel. (Nem pedig különféle fémlemezekből kivágott minták!!!) A másik lényeges különbség, hogy a patkós tojások esetén a patkolás valóban patkolás legyen: vagyis a patkó, illetve más kovácsolt díszek tojásra való rögzítése patkószeggel történjék. Ennek lényege – mint ahogy a lovak patkolásánál is – az íves patkószeg a patkón keresztül bejut a tojásba (lovaknál a szaruba), majd a patkó mellet kijön a tojás héján (a pata szarufalán), így rögzítve a tojásra a díszt (lóra a patkót). Természetesen ehhez megfelelő méretű patkószegekre van szükség, amelyeket ezen gondolatok írója a tojások bevasalása előtt megfelelő célszerszám (szegfejező) segédletével megkovácsol, mint ahogy azt régen tették a szögeket készítő cigánykovácsok. Az igazi vasalt tojás tehát semmiképp nem ragasztott, és nem gombostűkkel teleszurkált!!! Jómagam, amíg tudatlan voltam, a kovácsolt virágmotívumaimat szintén gombostűkkel raktam fel a tojásra. Ez sem egyszerű eljárás, mert így is nagyon sokszor eltörhet a tojás – rendszerint az utolsó lyuknál, és már szaladt is kifelé a szitokszó. Szép tojásokat lehet így is készíteni, sőt könnyebb így bonyolultabb motívumokat is a tojásra rakni (lásd fotók), de ezeket inkább – jobb híján – díszített vagy fémdíszes és semmiképp nem patkolt tojásnak kellene hívni, mint azt sokan teszik, s ezzel sokat ártanak a valódi mesterségnek és a magyar tojáspatkolás méltó hírnevének.

  A tojáspatkoláshoz tehát szükséges egy olyan ismeret, amely a kovácsok többezer éves tudásán és tapasztalásán alapul. Szükséges a kézműves ember időtlen türelme és elszántsága. Elengedhetetlen az a végtelen tojásevő kedv és akarat, amelynek révén sok-sok száz kifújt tojás várja dicsőséges bevasaltatását vagy összetörettetését. (Előfordul, hogy egy-egy elkészült tojás a tizedik próbálkozásra bírja csak ki a kiskalapács leheletfinom kopogtatását.)

            A tojáspatkolásnak ezek az alapvető feltételei idővel és kitartó munkával elsajátíthatóak (persze szerencsés előnyre tesz szert, aki maga is kovácsember, vagy kovács a kedves férjeura). Amit azonban én a tojáspatkolás legfontosabb és elengedhetetlen feltételének tartok, az azt hiszem mégsem tanulható. Ez egy olyan belső, hagyományainkból, népi kultúránkból fakadó igény, amely jó, ha irányítja kezünket és szívünket. Népművészetünktől távol áll mindenfajta vetélkedés, ezért a tojáspatkolás népi mesterségétől is teljesen idegen a különböző rekordok döntögetése. Kalapácsunkat ne ez a szellemiség irányítsa, ez nem szép, és eltorzítja a vasalt tojások valódi különlegességét. Tojásaink inkább gyönyörködtessenek és meséljenek…

            A mende-monda úgy tartja, a patkolt tojások az unatkozó kovácsok ügyességét dicsérik. Csabrendeken hál’Istennek igen „dógos” a kovácsunk, így a tojásokkal való bíbelődés a kovácsné asszony mindenkori tisztes feladata, s akinek szava nem üres locsogás, érdemes hát a figyelemre. Mert bölcsessége hét falura szóló annak, aki tudja jól: nem minden nyerít, ami patkolva vagyon…

Bardon Réka

Bardon Réka >>>

Fémdíszes tojásaim >>> 

Vasalt tojásaim >>>