András Ferenc
András Ferenc filmrendező Balatonszepezden telepedett le és rendszeresen felbukkan az azóta SümegiVárbirtoko-sokká egyesült barátok körében kölcsönös tisztelet és barátság övezte találkozásokon. Rendezvényeiken szívesen mond megnyító beszédet, hiszen nem idegen táj ez neki. Gyermekkora vidéke. Szülei a sümegi temetőben nyugszanak, és élnek még ma is rokonai a városban.
"Állandóan csak jót alkotni fizikai-szellemi képtelenség. Amíg a film készül, csupán kísérlet, magában hordozza a bukás és a siker lehetőségét. Elsősorban nem a népszerűségre törekszem, inkább saját felelősségérzetem ösztökél."
Várbirtokosi jelenlétei:
- Akkor kezdődött, amikor Szokoly Györgynél (Rómában élő grafikus) - aki évenként augusztus 20-án baráti estet tart sümegi kertjében - összetalálkozott Sárközi Zsolttal (a gyümölcsös gazdával) és felfedezték pesti életük közös szereplőit.
- Bazsiban megnyitotta Németh János kerámikus kiállítását 2007 áprilisában.
- A IV. Szent Jakab Napok-on bemutatásra került Veri az ördög a feleségét c. filmje.
- A Kézműves Borászat felkérésére részt vett és rövid beszédet mondott a Balaton-felvidéki Borvidék borászatainak bemutatkozásán a pesti Pilinszky Café-ban, hiszen jó ismerőse volt Pilinszky, a költő és maga is gyakori látogatója a kávéháznak.
- Sümegi múltjáról maga vall a - mára már megszünt - Sümeg és Vidéke c. újság hasábjain (teljes cikk ide kattintva olvasható).
Kossuth Rádió (riport a Pilinszky Café-ban) >>>
További cikkek és riportok:
![]() |
"Mikor veri újra az ördög a feleségét?" (Monitor - 2011.04.22.) Tovább >>> |
![]() |
"A filmrendező olyan, mint egy szakács" (Filmkultúra - 2002) Tovább >>> |
![]() |
"Még mindig veri az ördög a feleségét" Portrékötet András Ferencről. Tovább >>> |
![]() |
András Ferenc összes munkái Tovább >>> |
Midőn Cseh Tamás és Cserhalmi György a sümegi vár fokán...
(Rendezte: András Ferenc)





